2011. augusztus 14., vasárnap

Reggel felkeltem 8-kor. Igazából már 6-ra állítottam az ébresztőt, de visszaaludtam. ( Reggel gyorsba meg akartam nézni a Karib tenger kalózait. Nem jött össze.)
Tegnap este tervbe volt, hogy elmegyünk a strandra, így családostól. Reggel, 8-10-ig sikerült eldöntenünk --"
Végül olyan 11 körülre odaértünk a Zsóryba. Igen! :) Most tök szupi lett mert felújították a nagy medencéket. Olyan négy óra fele meg találkoztam Gvendivel, és ott hülyültünk egy kicsit, sokat:). Azt nem tudtam kinyomozni, hogy T miért haragszik Luccára, de tudom, hogy haragszik. Szóval volt valami értelme ennek is. :) Jól telt, csak Tamira ( kishugi) kellett vigyáznom egész nap, mert nem akart leszállni rólam. Búvárkodtam is, és képzeljétek el!!! 8 év után végre kinyitottam a szemem a víz alatt. :D wáááh *.*
[ Nem bírja a szemem a klóros vizet, hiába próbálom ott kinyitni. Csak a termálban sikerült. Úgyhogy most totál vörös a szemem. ]
Na meg a fejem, mert leégett az arcom. xD De viszont kiszőkült egy kicsit a hajam. :)
Pont jól jött a leégés így gólyatábor előtt. xD Jajj, az is mindjárt itt van. --" :S
Amúgy meg olyan régen beszéltem a csigafiúval [ Pisti ], hogy már rendesen hiányzik. :/ Nemtom mi lett, remélem nem mentem az agyára, máris!
Valahogy így telt a napom :D Most megyek, mert még megnézzük tesómmal a Karib tenger kalózait ( összes rész) és ha nem alszunk el a fáradtságtól, akkor a Nagyfiúk is belefér még. :D
Na puszii.
---Majd jövök---

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése