2012. november 1., csütörtök

pleasee;


for u, darling

ezer éve, már majdhogynem vége,
ültem a sziklán néztem a messziségbe.
előttem egy kérdőjel,megfejtetlen s végső hely,
mit  sok kis gondolat elveszve mondogat, 
hol marad már az az út, a vezető segítő mindent megoldó út?
ott ugranod kell,és várnod hogy majd ki kap el.
várni vagy merni kell?
/saját/

remember to '56

Évek múltán is emlékünkben élnek a magyar hősök tettei- mondják az idős bácsikák a szomszédban. Persze ők tudják, hogy miről is van szó. Ők még érzik a  haza fontosságát, tudják mekkora nehézségek árán sikerült kivívni ennek az országnak a békére való jogosultságát! Hiszen ők maguk is részesei voltak ennek a forradalomnak és szabadságharcnak, amely minden október 23.-án emlékeztet minket '56 dicsőségére. Igen igen, mondjuk mi erre,: Az akkor volt!
Néhány fiatal számára ezek már semmit sem jelentenek, a rohanó világban nehezen értjük meg, mennyi áldozatot hoztak a jelenünkért az elődeink. Hála nekik, nem egy zsarnok keze alatt kell élnünk, hála nekik, szabadok vagyunk! Persze ez úgy tűnik, mintha egy mézes-mázos süti bevonatát néznénk, nekünk ehhez már semmi közünk, csak azért, mert nem értjük. De akkor ássunk mélyebbre, nézzük meg az összetevőit!
Mindenki ismeri a történetet, be sem kell mutatnom! De eddig, szerintem sokak nevében mondom azt, hogy az iskolai ünnepségeken eluntuk magunkat... Idén ez megváltozott! Az igazgató úr beszédével kezdődött meg az aulában az ünnepség. Majd, külföldi vendégeink adták el rövid kis műsorukat! Azért is jó volt őket nézni és hallgatni, mert nem Magyarországon élnek, de mégis büszkék a nemzetiségükre,  megtartják a hagyományos ünnepeket. A műsor végeztével, egy felsőbb éves lány bejelentette: a mi iskolánk tanulói következnek! Már pletykákból is hallhattuk, nagyon érdekes lesz az ez évi  rengeteg újítással, de bele se mertünk gondolni mik lehetnek azok! Egy több évtizede történt eseményt jobban előadni? Ugyan. Kellemesen meglepődtem, amikor korunkhoz illő 'modern' zene töltötte meg az aulát, és Bukta Bence elkezdte mesélni a valóságot. Napjainkból indult az esemény, mikor is két fiatal szerelmes huzavonáját figyelhettük meg. Mert ugye a fiú el akarta hagyni az országot (általános gondolat minden fiatal fejében manapság, hogy máshol jobb az élet), de persze a lány maradni akart. Majd hirtelen a vonat elindul, és az idő is visszapörög egészen '56-ig, mikoris két szerelmes menekülni akar a letartóztatás elől. Az az egyetlen lehetőségük, de a lány itt is haza mellett dönt. Hőseis hazaszeretete követendő példa! Majd a történet újra a XX. századba ugrik, ismét a fiún a világ szeme. Aki végül nem száll fel a vonatra.
Az idei emlékműsor volt az eddigi legeslegjobb, hála Tóth Béla tanár úrnak a frappáns szövegért, és a gondosan megrendezett darabért. Végezetül ne felejtsük el 'sztárokat' sem, a végzősöket. Élvezetessé tették a műsort, remekek voltak, és a néha-néha becsúszott bakik mosolyt csaltak a diákok arcára! :)
Talán ha a mindenki a saját szemszögével vizsgálja meg az ünnepség mögötti okokat, rájövünk, hogy helyesen tesszük, hogy nem felejtjük el ezeket a dolgokat! Ezek már múltunk ki nem törölhető tényei. Reményt meríthetünk belőle, bátorságot a még el nem ért célokhoz. A jövőhöz. Hiszen képzeljük most magunkat '56-ba amikor az országunkért harcolunk közösen. Nem ezt kéne tennünk most is? Hogy a jövő nemzedéke majd rólunk is megemlékezzen. Ezért csodálatos a magyarság, mivel mindig fel tud állni, mindig van valahol egy tartalék, amivel győzni tud. Ne felejtsd el, hogy te is ide tartozol. De semmi baj, ha nem érted még. Idő kell, de majd rájössz. Vagy keresd fel a szereplőket, akik színészeket megszégyenítő ügyességgel formálták meg a szabadságharcot a mi nyelvünkön. :)
Köszönjük szépen!